Szívemcsücske Bayer Zsolt "Allah Akbar" című publicisztikájában megpróbálja úgy bemutatni a debreceni táborban történt konfliktust, mintha azt a befogadottak kultúrájára, esetleg vallására lehetne visszavezetni. Azt sugallja, hogy ezek a muszlimok már csak ilyenek, békétlenek, hálátlanok az őket befogadó nagylelkű nemzettel szemben. Tanácsa a menekültnek: "húzza meg magát, fogja be a pofáját, és köszönje meg, ha kap valamit". 
Nem először és sanszos, hogy nem is utoljára kell szembesülnöm ennek a nagymagyar megmondóemberkének a nettó baromságával. 
Első baromság:"...ha valaki eljön otthonról a jobb élet reményében, az ne hajigáljon köveket, ne fenyegetőzzön, és ne üvöltse a reformáció fellegvárában demonstratíve, hogy Allah akbar." Az nem kultúrális vagy vallási kérdés, hogy ha 1600 embert zsúfolnak be egy 800 férőhelyes, drótkerítéssel, kamerákkal őrzött sátortáborba,- ahol nincs semmi érdemi időtöltésre alkalmas lehetőség - ott bizony egy idő után felüti a fejét az elégedetlenség. Még mielőtt elkezdenének ordítozni, hogy "mér nem kussolnak, és örülnek, hogy itt lehetnek?", talán érdemes egy másik nagy-nagy menekülthullámot megnézni. Az 56-os magyar exodust. 
1956-ban magyar menekültek lepték el Ausztria keleti határait. Az osztrákok kezdetben együttérzően fogadták a magyar menekülteket, de lelkesedésük hamarosan alábbhagyott, mert nekik nem néhány ezer, hanem több tízezer embert kellett egyik napról a másikra elszállásolniuk, etetniük. Ideiglenes táborokat hoztak létre, amelyek annyiban jobbak voltak a debreceni menekülttábornál, hogy nem vették körbe őket szögesdróttal és őrtornyokkal, mint valami lágert. De akárcsak a debreceni táborban most, az akkori ausztriai táborokban is túlzsúfoltság uralkodott, az emberek kaptak ugyan enni, de egymás hegyén-hátán aludtak. Az osztrák pszichológusok hamarosan beszámoltak a "tábor-pszichózis" kialakulásáról a magyar menekültek körében: az idő értelmes eltöltésének, a szabad mozgásnak a hiánya, a túlzsúfoltság miatt pattanásig feszültek az idegek, gyakoriak voltak a konfliktusok. Ám ezek nem vallási okokra visszavezethető konfliktusok voltak. 
1956 decemberében Burgenland közbiztonságért felelős állami hivatalnoka jelentésében rámutatott, hogy a korábban hálás magyarok egyre elégedetlenebbnek és egyre hálátlanabbnak mutatkoznak. Panaszolják az ellátásuk körülményeit, tiltakoztak a rossz minőségű egészségügyi ellátás miatt és drága gyógyszereket követeltek maguknak. Az osztrák hatóságokat ingerültséggel töltötték el a panaszok. Végül is kí hívta ide ezeket a magyarokat? Felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a második világháború után az osztrák gazdaság még alig állt talpra, nem képes ilyen menkültáradattal megbírkózni. Az osztrák munkavállalók féltették a munkájukat a beözönlő olcsó magyar munkaerőről. A Külügyminisztérium irattárában fenmaradt jelentés rámutat, hogy amennyiben javítanák a menekültek életfeltételeit, és segítenék a beilleszkedésüket az osztrák társadalomba, akkor még többen özönlenének át a határon. A belügyminiszter, az egyébként korábban a menekültek befogadását szorgalmazó Oskar Helmer, 1957 januárjában már arról szónokolt, hogy a magyaroknak nem csak jogai, de kötelességei is vannak, és nem kellene bajt keverniük! Hoppá-hoppá Bayer úr!
Második baromság:"Minden, ami most történik, homoszexuális házasságtól a bevándorlásig a liberalizmus teljes csődje"
A menekült fogalmát, azok jogait és az államok velük kapcsolatos jogi kötelezettségeit meghatározó 1951-es genfi Menekültügyi Konvenció létrehozása idején jellemző volt az érzékeny humanitárius attitűd, amely a második világháború szörnyűségeinek megismétlődését mindenképpen meg kívánta akadályozni. Bár a világ továbbra is tökéletlennek tűnt, legalább igyekeztek biztosítani, hogy a nemzetközi közösség tisztességesen bánjon azokkal, akik elnyomás és üldözés miatt menekültként kénytelenek elhagyni hazájukat. Ezért építették be a menedékhez (asylum) való jogot az alapvető emberi jogok közé az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába. Határozottan törekedtek arra is, hogy az ENSZ Chartában kifejezett alapvető emberi jogok és szabadságjogok a gyakorlatban meg is valósuljanak. A magyar menekültválság megoldása a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás kiemelkedő projektje volt.
Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy ezek a menekültek nem olyanok, mint azok a menekültek. Igen van egy hatalmas különbség: Ők nem fehérek. Ha szép fehérek jönnének át hozzánk a zöldhatáron, őket tárt karokkal fogadnánk. Akkor a betyársereg se vonulna ki, hogy megregulázza a renitenseket. Orbán se uszítana ellenük. Szegény hasonszínű fajtársaink! Kötelességünk segíteni nekük! Szegény politikai menekültek! Akkor nem azon szavak szökkennének ki Kósa fogai kerítése mögül, hogy ezek nem is politikai menekültek, mert ha azok lennének, akkor elmennének az országukban a magyar követségre és ott kérnének menekültjogi státust, majd azzal a papírral szépen felszállnának az első Szíria- Magyarország viszonylatban közlekedő fapados repcsire, és minden okés lenne. 
Semmi nem okés Bayer Úr, Kósa Úr, Orbán Úr, és a többiek! Sem az, hogy embertársaink ellen hangolják a magyar közvéleményt, sem az, hogy megtehetik ezt.(mert még mindig az őket egyáltalán nem megillető helyen vannak) Az meg végképp, hogy a magát ellenzékinek tituláló izéhalom, ott a parlamentben meg asszisztál ehhez a gyűlöletkeltő mocsoksághoz. 
Ha nem tesz valamit a normálisan gondolkodó emberek most még többsége, akkor a kétségbeesett nép a betyársereghez,az újmagyargárdához, meg a Jobbikhoz fog fordulni segítségért. És akkor jajj lesz nekünk. Mert gyorsan mi is menekültek leszünk egy idegen országban. És csak pisloghatunk...
Rengeteg dologban különbözik az 56-os magyar menekült a 15-ös szír, afgán, iráni menekülttől. Egy dologban azonban nem: a régiek és a mostaniak is EMBEREK! Tessenek ezt figyelembe venni!